2007 november 4. | Szerző: Melange
Tendzin Gjaco: Háromféle lustaság
A lustaság szellemi fejlődésünk bilincse.
Három típusa jelent komoly veszélyt: Az első a tétlenség lustasága,
amely a dolgok halogatásához vezet. A második a kishitűség lustasága,
amely kétséget táplál bennünk a képességeinket illetően. A harmadik
pedig a ragaszkodás lustasága, amely nem enged elszakadni minket rossz
szokásainktól,
negatívumainktól.

2007 november 4. | Szerző: Melange
“A szerelem és a féltékenység testvérek.Igaz mostoha testvérek,az egyik a bizalom a másik a bizalmatlanság gyermeke.”

2007 november 2. | Szerző: Melange
Flóra,
a római istennő a természet nagyon fontos alakja. Mindazt jelképezi, ami
virágzik. Ünnepe a majális. A nemzés és az önmegtermékenyítés rejtélyes
hatalmával bír. Azt lehet mondani, hogy ő a virágok királynője.
Az ötszirmú virágokat az alkímiával foglalkozók gyakran nevezik a „szent
anyaméhnek”, ahonnan minden tökéletesség és szépség fakad. Flóra, akit ez
a kártya virágtündérként ábrázol, tiszteletét fejezi ki a virágzás ideje
előtt, amely a természet szimfóniájának nagyon lényeges része, Arra hív
föl téged, hogy bontakoztasd ki és fejleszd ki a szívedben szunnyadó
istenséget. A női részed virágzásnak indu
lt. Alkalmas idő ez arra, hogykifess vagy kiszínezz egy mandalát, amelyet képzelj úgy magad elé, mint
lelked megnyílását. Ébredj rá arra, hogy az életednek ez a szakasza nem
harc, hanem tánc, vagy másképpen a kreatív és intuitív adományaid
kibontakoztatása. Lehet, hogy változások tűnnek fel a látóhatáron.
Összpontosíts arra az építő szabadságra, amelyet a világegyetem kínál
neked. A kulcsszó az, hogy nyisd meg magadat.
Tűnődj el a következő gyönyörű mondás jelentésén: „És eljött a nap, amikor
fájdalmasabb volt szorosan összezárt bimbóként maradni, mint
megkockáztatni a kivirágzást.”
2007 november 1. | Szerző: Melange
Tetszik nekem nagyon ez a Bach virágterápia.Ezt találtama neten.Ti mit gondoltok?
Hahnemann meggyőződését követte, miszerint a test betegsége a lélek és
a személyiség közötti diszharmóniának következménye.
Mindannyian
küldetéssel, meghatározott tanulási feladattal érkezünk a földre. Ezért
lelkünk olyan élethelyzetek elé állít bennünket, melyek legjobban
szolgálják fejlődésünket. Ennek megfelelően már a kiindulási pontunk is
nehezített. Általában olyan családba születünk, ahol a kifejlesztendő
erényünknek még a nyomait sem találhatjuk meg. Például, ha a szeretetet
kell megtanulnunk, akkor olyan közösségben növünk fel, ahol a
gyűlölködés a napi létforma.
Ha
az anyagi biztonság megteremtése a tanulási feladatunk, akkor a
létbizonytalanság mintáját sajátítjuk el. Ha boldog párkapcsolatot kell
megvalósítanunk, akkor nagy a valószínűsége, hogy szüleink nem ebből
fognak nekünk példát mutatni.
Felcseperedésünk
alatt tehát minden olyan élethelyzetet, viselkedési mintát magunkévá
teszünk, mely ellentétes tanulási feladatunkkal.
Természetesen
leckéket életünk későbbi szakaszaiban is kapunk, mindezt azért, hogy
teljesíthessük tanulmányainkat és „felsőbb osztályba léphessünk”.
Ezeken az akadályokon keresztül kell felismernünk és megvalósítanunk
életfeladatunkat.
A
lelkünk ezeken a próbatételeken könnyedén át tudna vezérelni bennünket,
ha meghallanánk üzenetét. Azonban ha erőfeszítései eredménytelennek
mutatkoznak, nincs más lehetősége, mint hogy a betegség nyelvén üzenjen
számunkra. Ezzel próbál rábírni bennünket a „hibás” viselkedési mintánk
feladására, a „helyes” személyiségünk kialakítására, utunk megfelelő
folytatására.
Tehát
a betegség megnyilvánulási formája és helye nem véletlen. Ezek
mind-mind információtartalommal bírnak „hibáinkról”. Ha figyelünk
ezekre a jelekre, és képesek vagyunk megérteni, és dolgozni a
„helyreállításukon”, akkor személyiségünk és lelkünk közötti
diszharmónia megszűnik, így nincs szükség tovább a betegségre.
Ha képesek vagyunk szívünk szavára hallgatni, és ha olyan emberek
között éljük mindennapjainkat, akiket igazán szeretünk, és ha olyan
munkát végzünk, melyben örömünket leljük, akkor nincs szükség további
szigorú leckére. Ekkor az egészség, boldogság, harmónia természetes
létformánkká válik.
civilizációnk gyógyítási módszere nem a lélek és a személyiség közötti
konfliktus megoldásán munkálkodik, ezért a betegségek valódi okát nem
is értjük meg. Problémáink magyarázatul inkább a baktériumokat, a
vírusokat, az étkezési szokásainkat, az örökölt génjeinket
sorakoztatjuk fel. Azonban érdemes elgondolkodnunk, hogyha
betegségünket „csupán” a kórokozók eredményezik, akkor egyesek mié
rtkapják meg a járványokat, míg mások teljesen egészségesek maradnak
ugyanabban a fertőződési közegben!
Dr. Edward Bach egész életét olyan gyógyírek felkutatásának szentelte, melyek képesek a betegeket a teljes gyógyuláshoz juttatni.
Képzett orvosként is képes
volt belátni, és átlátni, hogy a betegséget nem csupán a test felől
kell kezelni, hanem a személyiségünk által elkövetett tévedésein
keresztül is. Ezért szomorítja el, hogy korszakának modern
orvostudománya csupán a betegség testi eredetű tünetével foglalkozik.
Azonban a kiváltó okot, a személyiség hibáit figyelmen kívül hagyja.
2007 október 31. | Szerző: Melange
Hosszú évek óta most először fordul elő,hogy az ősz első jeleire karácsonyi hangulat szele csap meg.Tavaly még azt éreztem karácsonykor is hogy valahogy nem igazán sikerült lelkiekben felkészülni.Most viszont élvezem a természetet,fura módon még az esőt is.Az avar illatát,az esőcseppek halk kopogását,a gyertya vagy a füstölő illatát a szobában.
2007 október 31. | Szerző: Melange
Ősi elképzelés az, hogy a gólyák az új élet hírnökei. A hiedelem szerint a még meg nem született gyermekek szellemei tavakban és mocsarakban várakoznak új anyát és új életet keresve. Mivel a gólyák általában ezeken a helyeken tartózkodnak, ezért tartották azt, hogy ők szállítják a lelkeket.
Ezen a kártyán valami szent dolog történik. Öt sellő kapcsolódik össze, miközben fölemelkednek a tengerből. A hatodik, gólyán repülő sellő felülről életfonalat nyújt nekik. Az öt sellő elragadtatva bukkan fel a tudattalant jelképező óceánból a magasabb felismeréseket jelentő levegőbe és napfénybe. Örvendezve érintik meg egymást, és nyúlnak fel az égig. Átalakulás történik. Olyan ez, mintha az érzelmek a felszínre törtek volna, és most szabadon szárnyalnának.

Képzeld el, hogy a tenger magának követelte könnyeidet, a Nap pedig felszárítja azokat. Belső gyógyulás ez, olyan, amelyet megérdemelsz. A 6-os szám támaszt, elszántságot, felelősségvállalást és egységet jelent. Arra is utalhat, hogy egyensúlyba kell hoznod az érzelmi életedet. Lehet, hogy itt az ideje családod meggyógyításának vagy egy szeretett lénnyel fennálló konfliktus megoldásának. Talán mély és szívből jövő kapcsolat van születőben barátaiddal vagy egy közösséggel.
2007 október 30. | Szerző: Melange
A
kártyán a tűz ragyogja be a manók kunyhóját, miközben a karácsony éj
izgalma és várakozása tölti meg a levegőt. Nemsokára itt a nap vége. Nagy
volt az előkészület erre a melegséggel telt ünnepre. A remény csírái és a
várva várt ajándékok csodája az áhítat érzését kelti, míg a karácsony
hajnala közeledik. A manómama áldott állapotban van, az ő gyertyája az új,
születendő lelket szimbolizálja. Az ajándékok a fa alatt még nincsenek
kibontva, ahogy a harisnyák a kandallón sincsenek még megtöltve. A tűz
fölött lógó kilenc harisnya a felsőbb erők felé való mély megnyílást
jelképezi. A fenyőfát megvilágító kilenc gyertya ragyogó kristállyá
varázsolja a fenyőfát. A manókislány nagyon várja az ajándékhozót
(Mikulást vagy Jézuskát), bár tudja, hogy el kell aludnia, és meg kell
adnia magát az álmok világának, mielőtt megérkeznének a meglepetések. Nagy
a várakozás.
A Kristályok Kilences azt az életszakaszt jelzi, amikor a jövő isteni
lehetősége közeleg. A manómama egy mesét mond a gyermekének. Amikor ezt a
kártyát húzod, ébredj rá arra, hogy neked kell életed mesemondójává
válnod. A történek csak annyira lehet tudatos, amennyire a történetmondó
az. Milyen új témába, tündérmesébe vagy kalandba fogsz bele legközelebb?
Miközben belépsz ebbe az elmélyülő életszakaszba, bízz annak a jóságában,
ami majd csak ezután fog megnyilvánulni az életedben. Már útban van feléd
egy varázslatos ajándék, egy különleges barátság vagy egy új lehetőség.

2007 november 6. | Szerző: Melange
Márai Sándor: Meg kell várni a dolgokat…
Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon…
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
Oldal ajánlása emailben
X