Tatiosz: A szeretetről Kalimonasznak
Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel.
Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál.
Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel.
A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek.
Ez a szó: szeretet – élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni.
Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a
Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember – egyképpen
tudsz válaszolni rá: embernek csak ember lehet társa.
A Nap fénytengere felnyitja szemeidet; a Hold ragyogása pihenőre int; a
pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon; a kő szilárdsága példát
mutat az akarat hajlíthatatlanságára. A fa hűs árnyékában felüdülhetsz,
és életed dolgai megkönnyebbednek. Egyetlen fűszál is bizonyság az élet
körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül
lehanyatlik. Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba
dönt.
A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is,
hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold
az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel
a kő szilárdságához mérten.
Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és
levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni,
kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni.
Mért képes mindezekre?
Mert ember. És az ember hatalmas erővel egyesíti magában a természet földi jelenségeit a világmindenség távoli fényeivel.
Mi volna hát csodálatosabb az embernél? Ő az élet – s az életnél semmi sem csodálatosabb.
Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egyszemélyben; és mégis több náluk – mert szeretni képes.